Egy kislányt látnak szemeim,
apró keze-lába zöldfűben elveszőn
kacagva szalad messze,
színes pillangókat kergetőn.

 

Kb. két hónapja, egy angol órán a tanárunk végigkérdezte nyelvi gyakorlásképp a csoportot, kinek-kinek mennyi barátja van, és ki-ki hogyan, milyen programokkal töltik el együtt a szabadidőket. Mindenki jókat nevetve, mosolyogva a másik nyelvtörő bukdácsolgatásain, mesélgetett a számtalan közös élményekről.
Aztán én következtem. Zavarban voltam. Mert nekem nem volt témám, mivel nem voltak barátaim sem. Síri csend lett a teremben, döbbent arcokkal néztek rám a többiek -ugye most csak viccelsz ?  - Nem, tulajdonképpen egy barátnak mondható ismerősöm sincs. - válaszoltam szomorúan. A tanárunk, visszatérítve a beszélgetés fonalát angol nyelvterületre megpróbálta oldani a hangulatot, de már nevetés nélkül telt el az egyébként jellemzően jókedélyű óra, a végén pedig mindenki sietve hagyta el a termet.

Vehettem volna könnyedén, lazán is ezt a kérdést, hisz alapjában véve elégedett voltam az életemmel - vagy legalábbis úgy hittem és úgy éreztem, hogy minden rendben. De ez az eset nagyon mélyen felkavart. Napokig szomorúan rágódtam, válaszokat kerestem az okokra, miértekre. Emlékek törtek fel belőlem. Emberek, akikkel együtt tanultam, közép és felsőbb intézményekben; hobbiból, közös érdeklődésből, sportból adódó ismeretségek; munkahelyi kollégák; és barátok, barátnők is.
Igen,..., voltak. Múlt időben.
Vajon hol és mikor rontottam el? Mikor és hogyan veszítettem el őket ? Közösen alakult így, vagy csak az én hibám ?..és a legnehezebb kérdés, szükségem van-e egyáltalán barátra, barátnőre? Szeretném hogy legyen ?
Úgy láttam, teljes és szabadidőmentes az életem, boldogan, kihívásokkal-teli-sikeresen teltek napjaim, nem aggódtam jövőm felől. Munkám során számtalan emberrel, naponta érintkezem, rokonok, vagy a család időnként már kifejezetten terhes is, futólag pedig mindig is összefutottam ismerősökkel, akikre ellenben sosem gondoltam úgy, hogy akár barátok is lehetnénk.
..és mégis..ahogy hagytam, hogy érzéseim őszintén hallhatóvá legyenek, megértettem mennyire nagyon hiányzik...

Azóta eltelt közel két hónap.
Sorra átgondoltam, mi az bennem, ami gátolja a mások felé való mélyebb közeledést, és oka lehet az elzárkózásomnak. Az ember persze könnyen megtalálja a válaszokat," így alakult, iskola után mindenki ment a maga útján, munkahelyet váltottam, abbahagytam a hobbit, kiköltözött külföldre, és egyébként sem érek rá, örülök ha magamra van egy kis időm, a hosszú nap után már csak egy kis nyugalomra vágyom, elég az én gondom, miért hallgassam még másokét is..stb.stb." Magyarázatok végtelen sora, szemben azzal a halk, erőtlen ellenoldallal "mert jólesik ha törődnek velünk és jólesik viszonozni, meghallgatni, és szívet kiönteni, együtt örülni, közös programokban élményeket szerezve, majd másikon mosolyogva visszaemlékezni, érdekek nélkül, őszintén, nevetve-sírva a rokonlélekkel".
 

..és valóban kiköltöztek külföldre, igaz, hogy elváltak útjaink, értve az érdeklődésünket is, valóban kevés rá az idő, még a 36 óra is, és az is igaz, hogy könnyebb lenne elzárkózni. De már másképp gondolom. Nehéz a hogyan is és a kivel, nehéz megnyitni magamat is, de átgondoltam és már döntöttem. ...Szeretném, megpróbálom.
Azóta már levelet írtam, régi ismerősnek, akivel lehetnénk barátnők is -épp csak eltávolodtunk -, másnap már választ kaptam, bíztatót, reménytelit. Segítséget kértem, "lelkitanácsadó" kedves kollégától, adjon tanácsot ha elakadom a hogyanban, ígérte -őszintén megértve -fog adni.
Lelkileg pedig naponta edzem...reggel, délután, este...nyitni, nyitni, nyitni... bízva, remélve.  :)

Múlt heti nyaralásom során szerencsém volt Magyarszombatfán személyesen is megismerni Czúgh Zsuzsanna különleges, egyedi fazekas munkáit, illetve beszélgetni is kicsit magával a nagyon szerény, szinte pirulós mosolyú, máskülönben igen tehetséges iparművésszel is, aki még nagyapja nyomdokait követve szerette meg ezt a mesterséget.

http://www.tar.hu/fazekasnezo/index.html

Olyannyira beleszerettem ezekbe az általa készített, mélyzöld színű, teljesen egyedi, egyszerű virágmintás edényekbe, hogy nem álltam meg rögtön egy egész 6 személyes mély és lapostálakból álló készletet megvásárolni, ráadásul igazán emberbarát áron.
Azóta is ezekben gyönyörködöm. Rögtön étvagyat csinál, bármit is tálalok fel, legyen az gulyásleves, vagy egy jóízű brassói aprópecsenye, igazán szemetgyönyörködtető látványt nyújt a feltállalt konyhaasztalon.

Ha bárki aki szereti a szép, igényes fazekas munkákat, Magyarszombatfára téved, mindenképp nézzen be hozzá, nem fogja megbánni.

Annak tudatában, hogy a Nokia a legnagyobb mobiltelefon gyártó a világon, valószínűleg soha senki nem találná ki, hogy a cég annak idején hogyan indult.
Több, mint egy évszázaddal ezelött Fredrik Idestam alapította. Az 1860-as évek közepén, amikor a fakitermelő ipar Finnországban virágzásnak indult, Idestam épített az Emäkoski folyón egy kis fazúzó malmot, és a pépből elkezdett papírt gyártani.
Az első néhány évben a cég nehézségekkel küszködött, különösen Finnországban. De amikor Idestam az 1867-es Párizsi Világkiállításon papírgyártási alapot jelentő pépjével bronzérmet nyert, a Nokia eladása megnőtt, és a cég hamarosan megerősödött. Nemcsak szülőföldjén, Finnországban tűnt ki, hanem megnyitotta és megerősítette piacát Dániában, Oroszországban, Németországban, Angliában és Franciaországban is.
Az 1880-as évek vége felé a Nokia profilbővítési lehetőségek után kezdett kutatni. Építettek az első malmuk mellé egy vízierővel hajtott, elektromos áramfejlesztő erőművet, és megszerezték fogyasztónak a Finn Gumi Műveket. Néhány év múlva a gumigyártó cég áthelyezte működését a Nokia erőművének a szomszédságába. Végül a két cég partnerré lett.
A cégek az I. világháború alatt és után sikeresen működtek. 1922-ben ellenőrző részesedést vásároltak a Finn Kábel Művekben, és azután még jobban mentek a dolgok. Folytatták a hagyományos faipari és gumiipari termékeik eladását, de a cég növekedését a következő negyven évben a kábelművek termékeinek - elektromos kábeleknek, telefonvezetékeknek és telefonszerelvényeknek - az eladása hajtotta. 1960-ra a cég négy fő üzleti részlege: faipari termékek, gumiipar, kábelek, elektronika.
A következő két évtizedben a Nokia nehéz időket élt át. A százéves cég hatalmas konglomerátummá vált, és veszteséges lett. A Nokia szakértői tudták, hogy a cég helyzetén javítaniuk kell.
A Nokia problémájára a megoldás egy teljesen valószínűtlen forrásból érkezett. 1990-ben megkértek egy fiatal vezetőt, aki ekkor már öt éve dolgozott a Nokiánál, hogy vegye át, és hozza rendbe a cég veszteséges mobiltelefon részlegét. Jorma Ollila volt a neve, hátterét pedig a pénzügyek és bankszektor jelentette. Olyan sikeresen oldotta meg a feladatát, hogy 1992-re a Nokia cég elnöke és vezérigazgatója lett.
Ollila számára a következő kihívást a cég többi részlegének a rendbetétele jelentette. stratégiája kettős volt. Először is elhatározta, hogy szervezési törekvéseit a legnagyobb potenciállal rendelkező területre: a kommunikációs technológiára fókuszálja. Ez azt jelentette, hogy megválik a cég egyéb érdekeltségeitől, beleértve azokat is, amelyekre egykor a céget alapították: a gumit és a papírt. Másodszor, Ollila a fákat emberekkel kívánta helyettesíteni, ami azt jelentette, hogy a cég felismerte: értéke az emberi, és nem a természeti erőforrásokban rejlik. Ez különösen fontos felismerés volt egy olyan cégnél, amelynek üzlete a technológia. " Az alapvető kihívást egy technológiai cég számára ma az jelenti, hogy hogyan képes önmagát megújítani", figyelte meg Ollila. "A technológiai ciklusok rövidültek. Szakaszosságunkra kell építenünk, és azt fordítani a javunkra."
Ollila saját személyében is ismeri az önmegújítás értékét. Három mesterfokozatot is szerzett - politikai gazdaságtanból, közgazdaságtanból és mérnöki tudományokból. Az önfejlesztést személyes céljává tette, és ezt tűzte célul az egész cég elé is. A "Nokia út- Nokia way" négy fő témakörön alapul; ezek: a fogyasztói elégedettség, az egyén tisztelete, a teljesítmény és a folyamatos tanulás.
"A folyamatos tanulás mindenkit feljogosít a Nokiánál arra, hogy fejlessze magát, és megtalálja az utat ahhoz, hogy a teljesítményét javítsa", mondja Ollila. "És ami az egyénre igaz, az igaz a cégre mint egészre is." Ha egy csapatot megjavítunk - még ha az a csapat több mint hatvanezer emberből áll is, mint a Nokia -, az együtt jár az egyének megjavításával is abban a csapatban.
Ez a stratégia bevállt. Ollila a veszteséges  konglomerátumot egy húszmilliárd dolláros globális telekommunikációs vállalattá változtatta. És a Nokia továbbra is innovatív vezető maradt a saját területén. 1992 óta a cég tizenöt jelentős piaci újdonságot mutatott be. Ha a mobiltelefonodnak van előlapja speciális színben vagy céges logóval, ha egyedi csengőhangot állíthatsz be rajta, vagy ha rendelkezik sms chat funkcióval, az mind a Nokiának köszönhető. Ezeket az ötleteket ők vezették be a piacon. És még ma is folytatják az úttörő munkát. Hogy miért ? Mert a Nokia csapat tagjai önfejlesztők, és amíg ők folyamatosan egyre jobbak és jobbak lesznek, addig egyre jobb lesz a Nokia is.

A Nokia Út (Nokia Way)
Lapos, hálózatokból álló szervezeti felépítésünk, valamint gyorsaság és döntéshozatalbeli rugalmasság jellemzi a „Nokia Way” munkamódszert. Az egyenlő esélyek és a nyitottság új emberek és új ötletek felé szintén olyan kulcsfontosságú elemek, melyeket szeretnénk fenntartani. Vásárlóinkkal és beszállítóinkkal való kapcsolatunk őszinte és egyenes, állandóan keressük a termékek és megoldások létrehozásának és piaci bevezetésének innovatív módjait. Platformot biztosítunk az egyénnek a személyes fejlődésre olyan kihívásokkal teli környezetben, ahol világos a vízió, a célok és a közös menedzsment elvek. Ez a Nokia Way.

A Nokia Way összehozza a tehetséges embereket, akik osztoznak ezeken az elveken, így a sikerben is.

www.nokia.com