Talán már 2 hónapja is van, hogy regisztráltam egy internetes társkeresőn és bár nem vagyok se épp egyedül, se együtt vkivel, még mindíg nem jelentkeztem le róla. Azóta is hébe-hóba érkeznek a bátor-bátortalan, érdeklődő, ismerkedni vágyó levelek. Rendszerint -kiváncsiságból hajtva-, elolvasom őket, megnézem az író adatlapját, fényképeit-ha van-, majd pillanatok alatt érdektelenné válva továbblépek az oldalról valami érdekesebb website irányába.
Mai nap is egy ilyen levél olvasgatásával kezdtem internetes böngészéseim, de valahogy nem ment a gyorsan továbblépek szokásos mozzanata. Elgondolkodtatott...
Nem, nem... semmi csodabogár, milliomos, romantikusan tökéletes, jóképű szőkeherceg, amolyan álomban sem létezik, nem, nem, semmi ilyesmi. Csak (?) a szokásos, amolyan egy tucat -már abban az értelemben, akik velem próbálkoznak-, tipikusan egyetemet végzett, vezető féle, nem dohányzó, családra és romantikára éhes, se nem koros, se nem pocakos...szóval amolyan minden rendben vele, még a fénykép is.
..és éppen ez az...
Mert míg más azonnal lecsapna rá -bedobva mindenét amilye van, vagy még azt is ami nincs, de a plasztika ma már csodákra képes (sic!) -, addíg én már néhány perc gondolkodás után is biztos vagyok benne, hogy képtelen lennék vele élni, pontosan tudom, hogy már néhány randi után is unatkoznék mellette, szörnyen igyekezve érdeklődést mutatni, az egyébként mindennapos történeteit hallgatván, csillogó szemekkel rajongást színlelni legújabb sikerei ecsetelésekor, olvadva áradozni férfiasságának messze több mint kielégítő voltáról, miközben azon töprengenék, hogyan tudnám számomra is izgalmasabbá tenni az éjszakákat....
...és ez elgondolkodtatott...
Talán velem van a baj ? ..tudom, most sok nő azonnal rávágná az Igent ! - a fentebb említett ffi csoport másik tömegtucat oldalbordái (bocsánat, pimaszkodni szoktam néha).
Mert mi van, ha csak az a gondom, hogy nem látom meg az egyszerűben a szépet, mert az ellentétek vonzák egymást mottójából az következne, hogy kissé lökött lévén épp az ilyen szimpla egy híján húsz tudna engem örökre boldoggá tenni ? Persze-persze, próbáltam már, nem  egy Mr Herceg irányában, igyekeztem amolyan tökéletes, szelíd-szolíd, házias szexi-tündér, megértő, anyaszívet pótló, negédesen otthont teremtő, kedves vadmacska féle szerepekben mutatkozni,... és még volt is olyan amit egy ideig érdekesnek, mondhatni élvezhetőnek találtam...mondjuk 1-2 hónapig.... De valami mindig hiányzott, pl. az, hogy önmagam lehessek, mert az igazán egyik Hercegnek sem kellett (!).
Szabadon, őszintén, önmagam kapcsolódva bensőségesen ahhoz a másikhoz..., de ez, azt gondolom, igazán csak nekem hiányzott.. a Herceg azt kapta amit ő akart, azt a nőt akit ő keresett, de az az igazi én, az a valódi senkinek sem hiányzott.
Azt hiszem, nagyon sok rosszul végződő kapcsolat hibája ez, hogy a felek csak az álmaikat keresik a másikban. Túl sokat követel mindenkitől a mindennapi, feszített, túlterhelt világ amiben élünk, vágyunk arra a bizonyos mindent megváltozató, boldoggá tevő másikra, akivel az életünk eztán csak gondtalan örök szerelemben telhet. Nem akarjuk elfogadni a másikat tökéletlenségeivel, hibáival, gyengeségeivel, terheivel, gondjaival, arról már nem is beszélve, hogy rendszerint az álmainkban szereplő nagy Ő-t keressük, és a hús-vért még ha sokszor talán nem is tudatosan, de mégiscsak összehasonlítjuk vele. Könnyebb álmodni, könnyebb remélni a majd csak megtalálom az igazit lehetőségében, mint amellett dönteni, és kitartani, akiről már lepergett a külső máz és akit úgy látunk ahogy az őszintén és valóban az aki.
Én hiszek abban, hogy az embert nem a külső határozza meg, és hálás vagyok azért, hogy ismerhetek olyan valakit is, aki mellett talán nagyon sokan gondolkodás nélkül elmennének - szerencsémre-, és így lehetőségük sem adódik arra, hogy felfedjék, megismerjék annak a személynek a kivételességét, szerelembe ejtő különcségét, engem is többször meglepő magas intellektusát, inspiráló gondolatait, őszinte mosolyra hangoló történeteit, avagy épp az odabújásra gyakran csábító gyöngédségét...
..és van amit -közhely- az élet nem nyújt tálcán, meg kell érte küzdeni.., de van olyan is, hogy az ember egészen belül érzi ... megéri.