- Sejtem, mi lehet benned ez a kettőség meg ez az állandó harc. Nézd, az anyám katolikus, az apám zsidó. Az egyik oldalon mindig a beszéd, a másikon a hallgatás. Meg a magyarosított nevek. Valójában mindegy, hogy ki milyen formában tiszteli az Urat. A keresztények leveszik a sapkát, ha bemennek a templomba, a zsidók fölteszik a zsinagógában, a mecsetben pedig leveszik a cipőt. A mozlimoknál a péntek szent, a zsidóknál a szombat, a keresztényeknél meg a vasárnap. Magyarországon egy időben divat volt az antiszemitizmus meg a közhelyek, hogy a zsidók megtanítottak minket a kereskedelemre, de persze rossz hatással voltak. Ennek szenteltem a tanulmányaimat, visszavezettem a családfámat, és a zsidó férfiak rendre mozlim és pogány nőket vettek el. Még a kromoszómámat is megvizsgáltattam, hogy megbizonyosodjam a származásomról. Mindez megfér bennem, a három világvallás: judaizmus, iszlám, kereszténység, ugyanonnan jövünk. A hitvita a legértelmetlenebb. Minden istenhez vezető út jó út. Részt vettem már olyan szertartáson, ahol a bíboros érsek és a főrabbi egymásnak adták a szót. A média kreálja, hogy az emberek azt hiszik, hogy ha különböző vallási vezetők találkoznak, egyből egymásnak esnek. Holott a zsidók is meg a muzulmánok is úgy köszönnek: Béke legyen neked! A zsidó vallás komoly orientalistákat adott a világnak, hiszen közösek a gyökerek. Hallottam egy mesét egy királyról, akinek volt három fia, azonban csupán egyetlen gyémántja. Csináltatott még két másolatot, és egyenként magához hívatta fiait. Azt mondta mindegyiknek, hogy ő az örökös. Így hát mindhárom ábrahámista vallás képviselője meg van győződve róla, hogy nála van az igazi drágakő, azonban hogy kinél van valójában, senki sem tudja.
- Nézd, Gusztáv, mindenkinél jobban értem és érzem. A zsidóságomat nem vallásként élem meg. Hanem genetikailag betáplált, elementáris, kulturális és lelki alkati kérdés számomra. Az apámat valamilyen számomra ismeretlen oknál fogva fájdalommal tölti el az én zsidó identitástudatom. Azt hiszem, ennek köze van az ő generációkon át megszenvedett magyarságához, hogy úgy érezheti, másnak a vállalása ennek a nem vállalását jelenti, valamilyen megfutamodást, gyengeséget. Holott én éppen az erőmet érzem ebben. Vagy még inkább a kettősségemben. A megértésem forrását. Én nem tudok és nem is akarok különbséget tenni a származásaim közt. Mind az enyém. És csak vállalni tudom. Amikor sétálok télen a Nagymező utcában, a mézeskalácsárustól kétféle szívet veszek: Boldog karácsonyt és Boldog chanukát! Az anyám teljes mértékben alárendelte magát az apám kereszténytudatának, a templomban zúgja a dalt, és hosszú évekig nem tudtam, hogy az anyám kohanita, tehát én is zsidó vagyok. Csak a nagyapám Auschwitzból menekített karjába égetett számok miatt kezdtem el gondolkodni...Aztán az egyetlen férfi, akit szerettem - bár csak félig volt zsidó, apai ágon, náluk azonban az volt a domináns, de nem a vallás, hanem az identitástudat terén -, megerősítette és elfogadtatta bennem ezt az érzést. Sajnos a vallást nem ismerem. Nálunk a családban senki nem tartja. Még az izraeli rokonság sem. Ezt a tudatot is én nyertem magamnak, és inkább lebeszéléssel és lemondással találkoztam, hozzád hasonlóan egyébként. Talán egyszer, valamikor közelebb hozhatnád hozzám! Ha megismerjük a gyökereinket, az talán segít jobban megérteni önmagunkat is.