munkahelyi stressz
2009.11.09. 12:01
Tegnap az egyik kereskedelmi TV csatorna műsorában a munka helyi stresszről volt szó; kik hogyan élik meg a válság okozta feszültségeket, főleg azokra gondolva akik elveszítik, veszítették vagy abban a tudatban dolgoznak nap, mint nap, hogy bármikor elveszíthetik a munkájukat. Tény-riport szerű volt a műsor és nagyon nyomasztó.
Próbáltam elterelni a figyelmem, de rajtam is kiütköztek a "holnap Hétfő" tünetei, gyomor összehúzódás, rosszul vagy egyáltalán nem alvás, és a folyton munkára, problémákra visszakanyarodó gondolatok.
Zavart, hogy mennyire képtelen vagyok "nem venni róla tudomást". Mert ezzel az egésszel, idegeskedéssel, igazán csak magamnak ártok.
Eszembe jutottak a már elment kollégák akik többnyire maguktól mentek el, mert már nem bírták az egészségüket is tönkre vágó mindennapos feszültséget.
Az egyik kolléganőm -baráti pótmamám- felmondási idejének utolsó hetét bevérzett gégével, beszélni nem képesen dolgozott, inkább még így is, fájdalommal kiülő tekintettel, szenvedve dolgozott, mert megszólalnia mégiscsak kellett - főleg mikor a főnöke kérdezte, beszéltette-, mindezt csak azért, hogy mehessen végre, el innen, minnél messzebb, minnél hamarabb (megj.: ha betegen otthon marad, azzal az idővel kitolódott volna a felmondási ideje).
Néhány hónappal később megbeszéltünk egy találkozót, egy amolyan, "hogy vagy, mi van, mi lett veled" féle beszélgetést. A volt kolléganőmre ráismerni se lehetett, már messziről mosolygott, ragyogott a szeme, örömtől, kiegyensúlyozottságtól sugárzott az egész megjelenése. Leültünk egy kellemes teraszos kávézónál és megállás nélkül jó 2 órát beszélgettünk.
Mint kiderült, nincs másik munkahelye, nem keresett, most tanul inkább. 40 éves, újra akarja gondolni az életét. Közel 10 évet dolgozott, vagy mondjuk inkább úgy robotolt le azon a munkahelyen, ahol még csak ember számba se vették.
- Mindig igyekeztem, ugrottam a feladatra, panasz nélkül, magamtól túlórázva, a végén pedig, mi lett.., de ezt te is tudod.., hagyjuk a múltat.
- Igen tudom, .., a hátad mögött azt mondták a vezetők, hogy azzal, hogy elmész, tönkre akarod tenni a céget...nevetséges...főleg az, hogy komolyan gondolták..pedig semmi alapjuk sem volt..., ahhoz képest, hogy "csak" a kintlévőségeket kezelted a pénzügyön, milyen "nagy hatalmad volt" !, ...(nevetés)... Te tudtál erről ?!
- a "hatalmamról" ?..nem arról nem, én csak örültem ha hóvégéig be tudtam osztani a kevéske fizumat, amit ezektől kaptam. ..és most még annál is kevesebb van, csak annyi amit a munkanélkülire kapok és tudod mit, mégis jobban alszom !
- igen, észrevehetően jól vagy, látszik rajtad, 5 évet fiatalodtál !
- az embernek mindig van választási lehetősége, de sokan nem merik ezt meglépni, vagy annyira bedarálta őket a gépezet, hogy már nem képesek kilépni belőle, van akit már a mentő visz el szív infarktussal, pedig lehet, hogy már jóval korábban érezte, tudta hogy ezt abba kell hagynia, mégse tette.
4-5 hónap eltelt már a beszélgetés óta és további jó pár kolléga távozott már, akik egytől-egyig mosolyogva, vidáman, gondtalan, ragyogó arccal térnek be hozzánk, látogatják meg a "régieket". Mi pedig egymás zavart tekintetéből olvassuk le a bennünk is ott dúló kérdéseket, gondolatokat; mi meddig bírjuk még? miért vagyunk még itt? meddig hozzuk még az igát ? ...és nekik vajon miért sikerült?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek