Közel 2 hónap telt el a fentebb leírt -befejezetlen- gondolatok megszületése óta. Ebéd mellett mélázgattam kicsit, anno. És most megint így vagyunk, de azért  mégiscsak másképp.
Beadtam a felmondásom.
Mondhatnék, írhatnék sok rosszat, könnyedén magyarázhatnám. Mert igen, a csoda azóta sem történt meg, a cég azóta sem lett nyereséges, sőt, olyannyira nem, hogy egy másik erősebb-jobb-ügyesebb vállalat, mert megteheti, szimplán bekebelez, felvásárol bennünket. Ez van. Van új ügyvezető, 4 év alatt a negyedik, és lesz/van egy új nevünk is, 3 év alatt a harmadik… Szokták mondani, „haladni kell a korral”. Meg olyasmit is, hogy „aki lemarad az kimarad”.

Ami engem illet, döntöttem. Megyek. Hogy hova, az szinte már mindegy is. Innen el. Elszédültem az írdatlan pörgésben. Elfáradtam. Kiégtem.
Pedig lehet a csoda eztán fog bekövetkezni, lehet, túl vagyunk az összes reformon, lehet eztán már csak hegyre fel vezet az út….minden lehet, épp csak már bennem nincs erő. Elfogyott.
Próbáltam. Irdatlanul akartam, hogy újra kezdjem. A bizalomépítést, a reménykedést, hogy most már jobb lesz. Mert ezt is biztos csak akarni kell.

 

 

 

 

 

A „szomszéd kertje mindig zöldebb” , hát megnézem közelebbről … :)