A napokban telefonon váltottam néhány szót anyukámmal:

- Képzeld sikerült egész szép rendet tennem egy kedves barátom lakásában, nagyon sokat kellett takarítani, de most már gyönyörűen tiszta minden, egész kedves, otthonos lett így a lakás..
...anyukám kedélyes nevetéssel a háttérben szólalt meg:
- Te és a takarítás ?! Épp te raksz rendet amikor anno hozzád a szobádba a nagy torlaszok miatt szinte benyitni sem lehetett ? A takarítást meg ne is emlísd! Hányszor kértelek, hogy segíts egy kicsit ablakot pucolni vagy felsöpörni, de te mindíg csak húztad a szádat hogy ezért meg azért neked nincs se kedved se időd...
- Na jó igaz, de ez akkor volt, és bár furcsán hangozhat, de az a Te lakásod volt, Te határoztál meg mindent, mi hova való, mikor mit kell rendbe tenni, én tényleg csak amolyan bérlő voltam, akinek semmi beleszólása nem volt az otthoni környezetbe...
- Kislányom, ne túlozz,..., akkor a szobád miért volt mindig olyan, mintha ott mindig földrengés lett volna, vajon ott is idegenként érezted magad? Ezt már mégse hiszem..
- Tudod a szobám volt az egyetlen szabad hely, ahol igazán önmagam lehettem, ahol úgy élhettem ahogy azt én szeretném és ami kívűl esett a Te fennhatóságod alól...tudom mindig is zavart a rendetlenség...emlékszem amikor a a festés után a szobákat is megcseréltük, a bátyám persze megkapta a ti szülői szobátokat, mert ő már nagy, felnőtt és neki már komoly rész kellett a lakásból -amolyan felnőtteknek való-, engem pedig még messzebbre raktatok, be egészen a leghátsó szobába, oda ahova csak két másik helységen keresztül jut át az ember, így ha jött egy vendég hozzánk, te mindig gyorsan becsuktad a köztes ajtókat, hogy az én zavaró rendetlenségemet bizton elzárd a vendégek szemei elől...
- Már megint túlzol, néha olyan butaságokat mondasz lányom,..., pedig már azt hittem megkomolyodtál kicsit,..., meg egyébként is, én úgy emlékszem szeretted a szobádat..
- Igen, szerettem, mert oda eltudtam vonulni, ott élhettem a saját világomat.
- Tudom, tudom,..., te és a kreatív kis világod,..., állandóan csak varrtál, vagdostál-ragasztottál, festettél, rajzoltál, no meg az a rengeteg könyv, újság, papírfecni,..., a szőnyegen egy gombostűnyi hely nem volt, az asztalodról meg már nem is beszélve,..., néha azt sem tudtam van-e annyi helyed, hogy lefeküdj aludni kicsit..
- Igen, és persze nagyon haragudtam rád, amikor hazamentem az iskolából és netán te meg rendet raktál...semmit de semmit nem találtam !
Igaz, pillanatok alatt visszaalakítottam a szobámat a magam szerette "rendbe", de akkor egész nap utáltalak...mert eltűntek a nehezen összeválogatott és sorrendbe szerkesztett iskolaújság cikkeim, képeim, .., nem találtam a barátnőmnek készített ajándék, ragasztás alatt hagyott darabjait, .., becsuktad a matek példatáramat és aztán kereshettem hol, melyiknél hagytam abba, .., meg persze dobozba tetted a féléve készülő puzzle kirakómat, mert te azt gondoltad már sose fejezem be...
- De legalább egyszer rendesen kitakarítottam, mert te erre sosem voltál hajlandó !.. Mindegy, rég volt, hagyjuk a múltat, épp csak megleptél azzal, hogy te egyáltalán takarítasz !
- De hiszen itthon a lakásomban is mindig rend van, annyiszor láttad már, miért olyan meglepő ?
- Igen, igaz,..., néha nem is értem, vajon mikor változtál meg ?!
- Talán nem is kellett megváltoznom, egyszerűen ez már a bejárattól a konyháig mind az enyém, ..anélkül hogy ezt másnak is bizonyítanom kellenne...és már nincs ki ellen lázadnom sem...
..már nemcsak egy szoba jelenti a szabadság helyét számomra, tudod most már az egész világ azzá vált ! ... mert felnőttem   és ha ti még mindig nem fogadtok is be, a világban már megtaláltam a magam életét...
- Jaj kislányom, olyan butaságokat mondasz, hidd el nekem, te még mindig nagyon gyerek vagy ! Majd 10-20 év múlva amikor érettebb leszel és megérted milyen szülőnek lenni, már te is nevetni fogsz ezeken a dolgokon...
- Nem, már nem vagyok gyerek, de mindig másképp gondolkodtunk,...
- Jó-jó, de most már mennem kell,.., majd máskor beszélünk még erről..., azért remélem a barátod örült a segítségednek !
- Tudtam, hogy elmenekülsz ettől a kérdéstől, ..., ismerlek már,...,és igen, nagyon hálás volt érte, megköszönte és ő is segített nekem, már a képeim is fel vannak téve a falra, szerencsére van fúrógépe, így könnyedén megoldotta azt ami nekem nem ment..
- Örülök, na látod, látod, azért a képeid tényleg szépek, azokat mindig is szerettem..
Szia, kislányom, és vigyázz magadra abban a zűrös nagyvárosban !
- Szia Anyu! Vigyázok - hisz tudod, ne aggódj értem !
.....
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.