Hoszú, nehéz, fárasztó évet tudhatok magam mögött...

talán ezért ez a dal választás...

Képzelt riport...-Valaki mondja meg

https://www.youtube.com/watch?v=wZFnbf-GUe0&feature=related

ellenben, az oly "érthetetlen" ASEL-re találtam egy nagyon illő jelentésváltozatot, talán ez is sokat elárul arról, miképp gondolok a jövőévre, 2010-re...

ASEL= AZÉRT SEM ADOM FEL !!!!!

Mindenkinek Boldog, Sikeres, Új Évet Kívánok !

...festegess csak..., kíváncsian várom..., zöld ..narancs..kék..netán egyedi színvilág lesz ?

..meg a "manó" is jó - még nem is mondtam-, pedig nagyon tetszik :) tudod a youtube...

...ami engem illet, most épp furán vagyok...egy srácon gondolkodom...valamiért nagyon bejön...pedig semmi "nem jó benne"...nem értem magam, most az egyszer tényleg nem...

 ...egy láncdohányos, cinikus-őszinte, igazi lúzer srác, aki -csak azért is- kerékpárral tüntet az autómonopólium ellen..., albérlettel a lakáshitel ellen, ...lustasággal a munkamánia ellen...és ráad teszi ezt 171 cm magabiztosan őszinte kiállással....

..mondd, meg lehet ezt magyarázni ?

... Van ilyen ?....

Vagy talán csak a mérhetetlen szabadsága vonzz annyira...

...esetleg mert visszatükrözi egy korábbi szerelem szép emlékeit?... 

Barátság

Ezernyi gondolat és kérdésözön cikázik most e szó leírásakor fejemben.

Vajon mit jelent? Mitől alakul ki ? Kik között ? És egyáltalán mitől létezik, vagy mitől marad fenn?

Mi kell ahhoz, hogy két ember, akik talán külön-külön képesek kiegyensúlyozottan kapcsolatot teremteni másokkal -akár egy szomszéddal, kollégával, ismerőssel-, képesek legyenek barátságot kialakítani?
Vajon a mai társadalom fiatal felnőttjei, értik-e egyáltalán, avagy ugyanazt értik-e a szó jelentésében; barátság?

Mi van akkor, ha két különböző háttérből szocializálódott egyén, szimplán nem is ugyanazt véli érteni eme szó jelentésében? És ha így az adott szó jelentésbeli különbségéből, a két egyén egészen eltérő képet alkot, virtualizál maga elé? Vajon képes-e ettől az eltéréstől, hozzáállásbeli különbségből adódóan, mégis barátság kialakulni ? Vagy már eleve kudarcra ítéltetett?
..és van értelme ilyenkor bármelyik félt is hibáztatni, ha az alapokat nélkülöző kapcsolat egyik pillanatról a másikra, szinte kártyavárként dől össze?

Azt gondolom, annyira általános az a felfogás, miszerint "mindenki tudja mit jelent a barátság", vagy "mit takar az azt adó mindennapi viselkedés", "mit adnak és kapnak a barátok egymástól", hogy igazán talán senki nem is kérdezi meg, beszéli meg a "barátjával" ő mit is ért ez alatt.

Vegyünk egy példát:
Ha mondjuk az egyik fél, lelkileg nagyon megviselt -mert esetleg épp Karácsony előtt azzal a telefonhívással szomorították el, hogy nem őt vették fel a megpályázott állásra-, és bár megpróbál ezzel egymaga megbirkózni - mert talán szégyenli még a barát előtt is bevallani a sikertelenségnek a kudarcát-, épp csak szeretne találkozni vele, megbeszélni egy lehetőséget egy esti beszélgetésre, -amolyan hátha majd személyesen, úgy könnyebb lenne-, vajon ennek a félnek hogyan kellene reagálnia a "jöhetsz, de most sok dolgom van" -válaszra?
Hiszen ő is barát, neki legalább annyira megértőnek kell lennie, hisz nyilván tudja, maga-magától is, az elfoglaltság válasza a valóságot fedi, tényleg sok dolga van...
..s mégis, hát nem a bajban lehet leginkább egy baráthoz fordulni ?
Ki toleráljon kit ebben az esetben?

S mikor már elindult a lavina, halmozódnak a félreértések, gyűlik a fájdalom, a már amúgy is megviselt lélekben, hogyan és kinek kell feladnia önnön érveit? Melyik fél képes vagy akar még baráti jobbot nyújtani, amikor már rég összekuszálódtak a dolgok, s már senki sem érti tisztán,miből is indult ki a félreértés?

S vajon manapság, a mai modern-fogyasztói-rohanó-stresszes társadalomban, van-e még idő, lehetőség, "igazi", s nem "érdek" alapú barátság kialakítására és fenntartására?

Vagy mindez már csak egy múltból kiinduló emlék illúziója lehet? Amolyan gyerekkorban még regényből olvasott, filmen látott barátság álma, szemben a küzdelmes és siralmas valósággal?
S mit mondjon az a fél, aki belefárad, akinek elfogy az ereje a további küzdelmekhez? S mit mond a barát erre? -megértelek ?

....

Szép ahogy hullik a hó,..., jólesik kinézni az ablakon, látni, miként hullanak alá, komótosan-szállingózva a pihés hópelyhek. Nyugodt, jóleső érzés...
...mint ahogy az is, ahogy látom magam körül a tiszta, otthonos rendet, érzem orommal a majorannás pulykamel tűzhelyről áradó ínycsiklandó illatát, hallom füleimmel a szomszéd gyerekek nevetését, visítását, robaját...

Pár perce, mikor még a burgonyapürét ízlelgettem - van-e elég só benne, tegyek-e rá még egy kis vajat ?-, egy kép jutott eszembe, egy ábránd csupán...egy régi ábrándé...

Úgy tizenöt-tizenhat éves lehettem, otthon a konyhában, anyukámnak segédkeztem a főzésben, míg ő a főfogást, falusi húslevest szürte le, én ahogy ma is, a második fogáshoz kerülő burgonyapürét ízlelgetettem. Már majdnem jó -gondoltam magamban -még egy pici só kell és kész is van. Ránéztem anyukámra, láttam rajta, hogy ő is legalább annyira elégedett a leves ízével, mint ahogy én a kis egyszerű pürémmel.
Büszke voltam rá, minden férfi, rokon, barát, ismerős imádta a főztjeit.
Minden étel amit elénk tálalt, ízével, zamatával, ínycsiklandozó illatával, látványával, sokszínűségével, mindig tökéletes volt.
Büszke voltam, de egy kicsit féltékeny is...és aggódó... Leszek-e képes én is ilyen finomakat főzni, mint ő, valaha is? Meg lehet-e tanulni? Még úgy is, hogy nincs érzékem hozzá?
...mert már akkor éreztem, nekem ez, még ha kivülről is fogom fújni a recepteket, akkor se fog ilyen jól menni, akkor se fogom úgy eltalálni az ízeket, mint ő, aki mintegy maga-magától, recept nélkül is, mindig pontosan tudta, miből mennyi kell, mit meddig kell főzni, sütni stb.
Egyvalami azonban mindig is zavart, valami amit soha nem tudtam megérteni, ..., nem szeretett főzni. Nem élvezte, csak elvégezte ami a kötelessége. Mert neki ez csak kötelesség volt. A feleség, anya szerep kötelező része. Ennyi és nem több. Fárasztotta, elhagyta volna. Nyűgösen, fejfájósan panaszkodott ha jött a karácsony, névnap-születésnap, ünnepek. Már megint mennyi munka -sóhajtozott - egy perc pihenőm se lesz! Nem, tényleg nem volt. Míg mi gyerekek a téliszünetet végig aludtuk-játszottuk-tévéztük, addíg ő folyton főzött, sütöt valami "nagyszerű"-t, amit mi pillanatok allatt befaltunk az asztalról, eltüntetve az utolsó morzsát is, hogy aztán kezdhessen mindent elölről...
Persze apukám sosem sajnálta - persze, mert apukám nem igazán az empátiájáról volt híres-, sosem mondta volna, - ne fáradj annyit, vagy segítek egy kicsit-, merthát részéről is magától értetődő volt - ez az asszony dolga, kellett neked férjhez menni ! - mondta olykor nevetve, olykor ingerülten...

Jó pár év eltelt azóta, felnőttem, magam lábára álltam, a magam konyhájában törtem ma is a burgonyát, ízlelgetve, mi kell még hozzá, ..., hogy egy picit ez is olyan -majdnem olyan-, tökéletes legyen, mint bármi amit anyukám főzött. Mert igaz lett az amit akkor, anno, csak sejtve éreztem, mert receptkönyvből, méricskélve, ízlelgetve se sikerül úgy eltalálnom az ízeket, mint ahogy ő tudta maga-magától, könnyedén...
...és mégis minden más...mert az egészet élvezem.
Élvezem a legegyszerűbb kompót elkészítését is, a húsok megismerését, melyik, milyen formájú-állagú, meddig kell sütni, milyen fűszerekkel lehet kihozni leginkább a zamatát, élvezem, ha a rántás nem ég oda, ha a habarás elsőre csomómentes, ha az amit a végén megkóstolok, finom és ízletes.
Pedig nekem nem kötelező. Nem mentem férjhez -még (?)-, nem trappolnak a gyerekek az asztalon, éhesen sivítozva, nem kell, nem kényszer,..., és azt is tudom, érzem, ez nekem sosem lesz kényszer. Sőt, féltékenyen tekintgetek a karácsonyi menühöz vásárló, tömött nagy szatyrokat cipelő nőkre, asszonyokra... irigykedve nézem őket és arra gondolok, bárcsak én is azon törhetném a fejem, mi minden finomat fogok a gyerekek elé tálalni ünnepekkor....még ha pillanatok alatt be is habzsolnák az édességet, még ha köszönés nélkül, rám se hederítve rohannának vissza játszani, elégedetten, élvezve -az anyu ma is finomat főzött -érzést, vennék elő, egy újabb-sokadik edényt, hogy ismét bepiszkoljam...valami édessel, sóssal, ..., finommal.