Lusta vagyok, hogy kinyomozzam a pontos idézetet, de Fred Hoyle brit csillagász mondott valami ilyesmit: Darwin evolúció-elméleti mechanizmusaiban hinni olyan, mint azt hinni, hogy a hurrikán átsüvít egy roncstelepen, és megépít egy Boeing 747-est.
  

   Függetlenül attól, mi műveli a Teremtést, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a zsiráf és az orrszarvú röhejes.

   Nemkülönben az emberi agy, amely, összeszűrve a levet a test érzékenyebb részeivel, például a micsodával, képes utálni az életet, miközben úgy tesz, mintha szeretné, és ennek megfelelően viselkedik: "Lőjön már le valaki, amíg boldog vagyok!"

                                                     ♦♦♦

   Olyan öreg vagyok, hogy még emlékszem, amikor a baszni ige annyira ártalmas és szalonképtelen volt, hogy tisztesebb kiadvány legfeljebb ha kipontozta.
   Hasonlóan ártalmas szó volt, ha nem is tökéletesen szalonképtelen - feltéve, hogy illő félelemmel és undorral ejtették ki -, a kommunizmus, egy olyan tevékenység jelölése, amelyet sok primitív társadalomban éppoly általánosan és ártatlanul gyakorolnak, akárcsak a baszást.

   Kiváltképpen elegáns kommentárja volt tehát a hazafiasságnak meg a szépelgésnek az eltökélten elmebajos vietnami háború során, amikor Paul Krassner szatíraíró piros-fehér-kék lökhárító-matricákat nyomtatott BASSZÁK MEG A KOMMUNIZMUST! szöveggel.

 

      Az ötös számú vágóhíd című regényemet annak idjén azért támadták, mert szerepel benne a "Baszd meg anyádat" kitétel. Az első fejezetek egyikében rálőnek négy amerikai katonára, akik a német vonalak mögött rekedtek. Az egyik amerikai ráförmed egy másikra, aki, mint a regényben írom, soha életében senkit sem baszott meg:
   - Húzd be a fejedet, hogy basznád meg a kurva anyádat!
   Amióta ez nyomtatásban megjelent, fiús anyák szeméremövet viselnek házimunka közben.

- Sátán - mondta Trout - nem tehette semmivé, amit Isten teremtett. De legalább megpróbálhatta kevésbé fájdalmassá tenni a létet az Isten játékszereinek. Ő látta, amit Isten nem látott: élni annyi, mint halálosan unatkozni vagy rettegni. Beletömött hát egy almába mindenféle ideát, ami legalább egy kicsit enyhítheti az unalmat, például játékszabályokat kártyához meg kockához, meg hogy hogyan kell kamatyolni, meg a sör meg a bor meg a whisky receptjét, meg különféle dohányzásra alkalmas növények képét, és így tovább. És használati utasítást, hogy hogyan kell dögösen, szexisen zenélni és táncolni és énekelni. És hogyan kell cifrán káromkodni, amikor a lábunkra lépnek. Sátán egy kígyóra bízta az almát, hogy adja oda Évának. Éva beleharapott, és tovább adta Ádámnak. Ádám is beleharapott, aztán kamatyoltak.

                                                     ♦♦♦

Ma, 1996. augusztus 23-án, pénteken jó levelet kaptam egy Jeff Mihalich nevű, vélehtőleg szerb vagy horvát eredetű idegen fiatalembertől, aki Urbanában, az illinoisi egyetem fizika szakos hallgatója. Jeff azt írja, a középiskolában élvezte a fizikaórákat, mindig kitűnőt kapott, de "amióta az egyetemen hallgatok fizikát, sok a bajom vele. Ez nagy csapás a számomra, mert megszoktam, hogy az iskolában jól boldugolok. Azt hittem, a világon mindent véghez tudok vinni, csak akarnom kell".
A következőképpen szól majd a válaszom:
"Olvassa el talán Saul Below Augie March kalandjai című pikareszk regényét. Emlékezetem szerint az a végkicsengése, hogy ne keressünk szívszaggató kihívásokat, inkább olyan feladatokat, amelyeket természetesnek és érdekesnek találunk, olyan feladatokat, amelyeknek a teljesítésére nyilván születtünk.
Ami pedig a fizika báját illeti: A középiskolában vagy főiskolán tanított tárgyak legszórakoztatóbbjai közé tartozik a mechanika és az optika. E játszi diszciplínákon túl található szellemi játékok azonban éppannyira függnek a született tehetségtől, mint angolkürtön játszani vagy sakkozni.
A született tehetséget pedig így szoktam emlegetni előadásaimon: »Ha elmennek egy nagyvárosba, márpedig az egyetem nagyváros, nagy valószínűséggel összefutnak Wolfgang Amadeus Mozarttal. Maradjanak otthon, maradjanak otthon.«"

Másképpen megfogalmazva: Nem számít, egy fiatal ember miben hiszi magát jó fejnek, előbb-utóbb összefut ugyanazon a téren valakivel, akitől, hogy úgy mondjam, összeszarja magát.